Szinte az első megjelenéstől rendszeresen vásároltam a Gerendaházak magazint, azzal, hogy ilyen nekem úgysem lehet, de az ember álmodozik… – nevet Ilona. – Mindig mutattam a férjemnek, hogy látod, milyen szép lenne ilyen házban élni! Ő meg rám hagyta, hogy „Jól van, drágám”. Közben elrepült majd két évtized, a három gyermekünk felnőtt, ketten maradtunk a házunkban. Többé nem volt praktikus a lakás, nem volt szükség öt hálószobára, és amikor a gyerekek eljöttek hozzánk a párjaikkal, a kis ebédlőnkben moccanni sem lehetett!

Érlelődött a gondolat, hogy egy tágas egyterű konyha-ebédlő-nappali milyen jó lenne! Közben sajnos édesanyám is megözvegyült, és szerettük volna, ha hozzánk költözik. Ekkor ugrott be, hogy az én régi, dédelgetett álmomat most meg lehet valósítani! A mi és az ő háza a gyerekeké lesz, mi pedig a megtakarításainkból építünk egy gerendaházat! – Elővettem az összes Gerendaházak magazint és „böcsülettel” kiírtam az utóbbi 10 évben mindenkit, akiről cikk jelent meg. Ezután valamennyit felhívtam, illetve írtam nekik. Egy barát építész házaspár megtervezte a házat, így a terveket is tudtam csatolni. Volt, aki nem is reagált, de sokan igen.
Megmondom őszintén, az is számított, hogy a minőség mellett ki milyen árajánlatot adott. Horváth Csaba úr is válaszolt, vele is leültünk egy személyes beszélgetésre. Nekünk nagyon megfelelt, amit kínált és az árajánlata is… és őszintén, nem is bántuk meg, hogy őt választottuk!

A cégvezető egy olyan költségkímélő, kompromisszumos megoldásra hívta fel a figyelmüket, amely megjelenésben gerendaház, de valójában könnyűszerkezetes technológiával épül. Ilona és Ferenc meg is tekintett egy ilyen referenciaházat, és úgy döntöttek, ez nekik így tökéletesen megfelel. – Az energiatakarékosság nagyon fontos volt, a sógorom épületgépész, a gépészetet ő tervezte, a Fa-Lakó házak pedig kiválóan szigeteltek. Csabával mindvégig nagyon korrekt volt a viszonyunk, ha bármi problémánk volt, azonnal szakított ránk időt, csak az az igazság – nevet Ilona–, hogy nem is nagyon adódott ilyen helyzet, mert nem voltak problémák! Ennek egyik oka, hogy az ács brigád, a Szabó testvérek csodálatosan szép munkát végeztek. Tudom, hogy ez közhelyként hathat, de úgy dolgoztak, mintha maguknak építették volna. Mondták is: „Ha ez a miénk lenne akkor ezt mi így és így csinálnánk…”

És mindegyik ötletük remek volt! Természetesen ők Csabával mindent leegyeztettek. És olyan pedánsak voltak, patyolattisztaságot hagytak mindig maguk után! Mi nem értünk az építészeti szakmához, a mi dolgunk csak annyi volt az építkezésen, hogy kijöttünk, ámultunk, megdicsértük őket és hoztunk egy kis friss pogácsát… Ami még meghálálta magát, hogy valamennyi mester – az épületgépésztől a burkolókig – általunk már ismert, megbízható szakember volt. A pincézett, tetőtér-beépítéses házba a napokban költözött be a házaspár és Ilona édesanyja. Számára egy szép földszinti szoba, valamint egy fürdőszoba lett kialakítva. Ilonáék hálója a galériázott tetőtérben helyezkedik el, és a háziasszony nagy örömére a földszinten megvalósult a tágas, egyterű konyha-étkező-nappali. Most már van hová leültetni az egybegyűlt nagycsaládot!

A lakberendezés főként hozott, antik bútorokból állt össze, de Ilona úgy válogatta össze a kiegészítőket, hogy a természetközeliséget tükrözzék. Hiszen a telek „lábszomszédja” a Pilisi Parkerdő! Ilona mosolyogva meséli, hogy a „munkamegosztásban” neki az élvezetesebb rész, a függönyök, a burkolatok kiválasztása jutott, míg Ferencnek a hivatalok küszöbének koptatása… – Nagyon hálás vagyok a férjemnek, mert végül is a gerendaház az én nagy álmom volt, és ő mindvégig támogatott ebben. De most, hogy elkészült, ő is örömét leli benne, neki is nagyon tetszik a mi fenyőillatú, természetes szépségű új otthonunk!